Üdvözlünk a Genéziusz Színház oldalán!

                                                  

A Genéziusz Színház 2011 óta rendszeresen állít színpadra darabokat, játékokat, zenés összeállításokat. Mesejáték, komédia, és dráma is szerepel a produkciók között. Fő célunk, a közönségünk szórakoztatása mellett, a körülöttünk lévő világ bemutatása, az értékek megőrzése, a fiatalabb korosztály számára, illetve az ő problémáikra reflektálva útmutatást nyújtani. Társulatunk szegedi fiatalokból áll, részben amatőr, de tehetséges egyetemistákból, részben pedig a szegedi színitanodában végzett színészekből. Társulatunkban fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, és a szegedi fiatalok közösségben eltöltött hasznos időtöltését, a csapatmunkára való nevelést.
A Genéziusz Színház társulata jelenleg 25-30 fő állandó, aktív tagot számlál. Munkájuk során fontosnak tartjuk, a próbák helyszínének állandó biztosítását, a technika, díszlet, jelmez, kellékek meglétét. Elsősorban kreatív, összetartó csapatot építünk, hiszen úgy gondoljuk, az ő, társulathoz és színjátszáshoz való viszonyuk könnyíti meg az előadások létrejöttét. Darabjaink legtöbbje moralizáló jelleggel bír, kortársszerzőktől, akiken keresztül megmutathatjuk saját látószögünket, taníthatunk, nevettethetünk, elgondolkodtathatunk. Céljaink között szerepel, hogy fesztiválokon, baráti és szakmai találkozókon felkészülten és büszkén képviselhessük a szegedi alternatív színjátszást.



Társulatvezető:  Horváth István 

A társulat jelenlegi tagjai:

 Annus Szabolcs

Árvai Natália

 B. Juhász Péter 

Baracsi Luca

Boros-Herczeg Dóra

Csíkos Mariann

Csízik Boglárka

Gárdián Edit

Galántai Csilla

Hajdu Róbert

Harkai Sarolta

Hódi Anna

Horváth István

Jónás Anna

Juhász Nikoletta

Kazi Gábor Róbert

Kubatovics Ádám

Lintner Milán

Lukács Réka

Majoros Ildikó

Maróti Lev

Nagy Anikó

Óbester Pál

Oláh Noémi

Pintér Dávid

Ravasz Enikő

Rupáner Ágnes

Sajtos Tamás

Szebenyi Árpád

Szeles Alen

Taró Vivien

Tibai József Gábor

Tibainé Guba Zsófia

Üllei Kovács Gizella Anna

Ván Demeter

 

 

Fotográfus: 
Kovács Zoltán Frigyes
Fricigr aphy

Tibainé Guba Zsófia, Tibai József Gábor
Sofia Eyes Media


Menedzsment:
Magony Gergely 

/Art Tour Kortárs Összművészeti Egyesület/

 

Együttműködő partnereink:

 

Elérhetőség

Genéziusz Színház

Facebookon és Youtube csatornán keresd: Genéziusz Színház

06-70/226-4648

Újdonságok

"Különbözni másoktól tabu!" - Dér Andi beszámolója az ELEFÁNT/ember című előadásunkról

2015.08.12 13:08
John Merrick története rendkívüli és megindító, továbbá tökéletes egy a napjainkban nagyon aktuálissá váló probléma ábrázolására: a különbözőségekére. Pontosabban a hozzájuk fűződő viszonyunkra, már...

„Borzalmas volt hallani, hát még ha láttam is volna!” - Dér Andi beszámolója a Mumus című előadásunkról

2015.08.12 12:59
Ismét remek előadásnak adott otthont a Pinceszínház alagsora. A Genéziusz Színház tagjai egy igazi horrordrámával készültek, akik a közismert író, Stephen King A mumus című novelláját vitték színre....

Előadások (március-április)

2015.03.16 14:29
Kedves Nézőink! Teljes gőzerővel vágunk neki a tavasznak. Itt vannak azok az előadások, amiket a közeljövőben láthattok!   2015 Március 18. 20 óra - Szegedi Pinceszínház - Rejtő Jenő: A...
<< 6 | 7 | 8 | 9 | 10 >>